4 és fél milliárd évvel ezelőtt
Egy meteor-becsapódás következtében a Mars felszínéről kiszakad egy szikladarab,
amely az űrt átrepülve a Földön zuhan le, valahol a mai Szibéria területén. A kődarabban ott lapul egy alvó biológiai entitás, amely képes behatolni más élőlények testébe és ott parazitaként élni.

Évmilliókkal ezelőtt
A vírus, amelyet jelenleg a Fekete Olaj-ként ismerünk, a valódi őslakosa a bolygónknak, már itt volt az első földi élőlények kialakulása előtt. Azok a vírusok, amelyek nem aktiválódtak az idők során, még mindig alvó állapotban várják a Kolonisták eljövetelét. Ugyancsak ezekben az időkben látogatták meg az első földönkívüli lények a Földet, ettől a vírustól függetlenül, arról mit sem tudva.

250 ezer évvel ezelőtt
Egy újabb meteorit csapódik a Föld felszínébe, az alaszkai Icy Point mellett. Ebben is egy idegen organizmus él, egy féregszerű lény, amely képes berágni magát egy emberbe és a kieresztett vegyi anyagokkal agresszióra hajlamossá tenni.

35 ezer évvel ezelőtt
Két ősember, egy lábnyomot követve, behatol egy barlangba valahol a mai Texas állam északi részén. A lábnyomok egy háromujjú lénytől származnak és egyértelműen nem emberiek. Végül rátalálnak a lényre, aki egy agresszív földönkívüli, egy hüllőszerű szürke. Az egyik ősembert megöli, de a társa az idegent győzi le. A tetemből előfolyik a Fekete Olaj és behatol az ősember testébe.

1300 körül
Eltűnik az anasazi indián kultúra. A törzset idegen lények támadták meg és a túlélő bölcsek egy sziklaerődbe húzódtak vissza, amelynek magas a magnetit tartalma. Ez a fém ugyanis egy meteoritfém, amely a földönkívüliekre halálos sugárzást bocsát ki.

1800 körül
Egy földönkívüli lény megfagy egy kanadai barlangban, Yukon megyében. A testet 1997-ben találják meg, de az alaposabb vizsgálatok előtt rejtélyes körülmények között eltűnik. 

1800-as évek vége
Egy zártan élő, vallásos szekta telepedik le a massachusettsi Steveston városka mellett. A szektatagok valójában földönkívüliek, akik bármilyen neműek lehetnek, kedvükre vehetik fel férfi vagy nő alakját.

1882
Megszületik Marjorie Butters, aki 2000-ben még életben van  és ezáltal bizonyítja, hogy a Cigarettázó Férfi birtokában van a tudásnak, amellyel meghosszabbíthatja az emberek életét és meggyógyíthat minden betegséget.

1908
A szibériai Tunguzka városa közelében lezuhan egy máig meghatározatlan eredetű objektum. A kutatók még ma is vitatkoznak azon, hogy meteor, kisbolygó, antianyag vagy esetleg egy földönkívüli űrhajó csapódott-e be. 

1925
Megszületik az Ápolt-körmű Férfi, Albert Hosteen és Arthur Dales.

1928
William Mulder, Fox Mulder apja, megszületik.

1931
A Cigarettázó Férfi születési éve.

1934
Megszületik Amy Cassandra és Teena Mulder.

1940
Margaret Scully, Dana édesanyja, megszületik.

1941
Lezajlik a Philadelphia-kísérlet.

1942
Egy japán orvosi egység, a 731, embereken végez kísérleteket, hasonlóakat a náci emberkísérletekhez.

1944
Albert Hosteen a hadseregnek dolgozik, mint navajo kódfejtő.

1945. április
Lezajlik a Gemkapocs-akció, amelyben német tudósokat szöktetnek az Egyesült Államokba, hogy az amerikai hadipari kutatásokat erősítsék. A tudósok között van Victor Klemperer is, aki kegyetlen emberkísérleteket végzett zsidó foglyokon a koncentrációs táborokban. Felmerül a gyanú, hogy Klemperer földönkívüli génekkel akarta keresztezni az emberi génállományt, de ez nem bizonyított.

1945. augusztus
Egy B-29-es bombázó, fedélzetén egy atombombával, lezuhan a Hawaii-szigetektől északra, miután egy UFO-val ütközik. A Zeus Faber tengeralattjárót küldik a mentésre és sikerül is rátalálniuk a repülőgépre. A legénység egy tagja azonban megfertőződik a Fekete Olajjal és elszabadul a pokol, amelyet a 144 fős legénységből csak heten élnek túl. Az UFO, a repülőgép és az atombomba az óceán mélyén marad.

1946
Az FBI-nál megnyitják az U-aktákat (U=unexplained - megmagyarázhatatlan), a megmagyarázhatatlan események gyűjteményét. Később ebből lesznek az X-akták.

1947. június
Arthur Dales rendőrtisztet kirendelik egy feketebőrű baseball játékos, Josh Exley, védelmére. Később kiderül, hogy Exley egy szürke idegen, aki beleszeretett a baseballba és itt maradt a Földön.

1947. július
A Roswell-incidens dátuma, lezuhan egy földönkívüli űrhajó az új-mexikói Roswell közelében. A hadsereg hivatalos közleményt ad ki, amely megjelenik az újságban. Később visszavonják az állítást és egy meteorológiai ballon balesetével magyarázzák az eseményt.

Ekkor kezdődik az amerikai UFO-kutatás és habár voltak korábbról származó beszámolók és maradványok, az igazi kutatás most kezdődik meg. A roncsokból szerzett biológiai anyagokkal megindulnak a genetikai kísérletek a két faj keresztezésére. Ezek a kísérletek meglehetősen kegyetlenek és etikátlanok és a kivitelezésükben volt náci tudósok, köztük Klemperer, is részt vett.

1947. szeptember
Létrejön a Majestic 12 csoport. Döntés születik, hogy a Földre került földönkívülieket megsemmisítik.

Ugyanekkor érkezik a bolygónkra egy idegen faj, akik klónokat hoznak létre (Gregor klónok), annak érdekében, hogy a két faj génállományának keverésével kétneművé tegyék az amúgy egynemű fajtájukat. Ezt a tevékenységet az idegenek vezetői nem hagyják jóvá és elküldik a Fejvadászt, hogy végezzen ezekkel a korcsokkal. 

1949
Melvin Frohike megszületik.

1950
Bill Muldert és Alvin Kurtzweilt beszervezik a "Projekt-be", Kurtzweil hamarosan kilép és nőgyógyász lesz, több könyvet is ír a közelgő világvégéről. Bill marad, de benne is súlyos etikai válság alakul ki a folytatott emberkísérletek és az eltussolási manőverek miatt.

1952
Megszületik Walter Sergei Skinner.

Ugyanebben az évben néhány háborús veteránnal elhitetik, hogy régebbi sérüléseik miatt operációra van szükségük. Az igazság azonban az, hogy el akarják belőlük távolítani azokat az idegen lényeket, amelyeket még náci orvosok ültettek beléjük.

Az U-akták betelnek és megnyílnak az X-akták.

1953
Az amerikai vezetés megtudja, hogy a szovjetek szuperkatona kifejlesztésével kísérleteznek és válaszképpen megpróbálják a klónozást. Nyolc fiú és nyolc lány "születik" ezzel a módszerrel a Litchfield-kísérlet keretében. A fiúkat Ádámnak, a lányokat Évának nevezik el.

A Majestic 12 munkája nyomán megépítik az első antigravitációs meghajtású repülőgépeket.

1953. augusztus
A Zeus Faber utolsó életben maradt tagját kihallgatja Bill Mulder és a Cigarettázó Férfi és a Fekete Olajról kérdezik.

1955
A Lockheed repülőgépgyár egy megfelelő területet keres titkos katonai fejlesztései számára. A nevadai sivatag közepén találnak rá az ideális helyre és megszületik az 51-es körzet, az Álomföld.

1959
John Doggett megszületik.

1961. október 13.
Fox William Mulder születésnapja. William és Teena Mulder gyermekeként látja meg a napvilágot Chilmark-ban, Massachusetts-ben. Később felmerül, hogy az igazi apja a Cigarettázó Férfi, de ez nem tisztázódik.

1962
Melissa Scully megszületik.

1963
Diana Fowley megszületik.

Éva 7, a Litchfield-kísérlet egyik alanya, megszökik az intézetből. Egy genetikus-biológus házaspár neveli fel és az ő szándéka is az, hogy orvos legyen és segíthessen a többi Ádámon és Éván.

1963. november 22.
John Fitzgerald Byers megszületik.

1964. január 22.
Megszületik Samantha T. Mulder.

1964. február 23.
Dana Katherine Scully születésnapja.

1965
"Meghal" Takeo Ishimaru, a 731 csoport vezetője. Valójában nem hal meg, csak személyazonosságot vált, hogy teljes titoktartásban folytassa kísérleteit az emberi és földönkívüli gének keresztezésével. A kutatásokat áthelyezik a nyugat-virginiai Perkey-be.

1966. március 16.
A Gemini 8 űrhajó repülése és balesete. Az egyik űrhajóst, Marcus Aurelius Bolt-ot, egy földönkívüli lény szállja meg és részlegesen irányítja. Bolt ezután többször szabotálta a NASA kutatásait, hogy késleltesse az emberek űrutazásait és ezáltal az idegenek létezésének felfedezését.

1967
Megszületik Ringo Langley és Marita Covarrubias.

1967. június 6.
Megszületik Roberta K. Sim, aki később Emily anyja lesz.

1968
A Litchfield-kísérletben résztvevő gyerekek 12 évesek és egyfajta pszichózis alakul ki náluk. IQ-juk 235 és természetfeletti erejük lesz, mivel 56 kromoszómájuk van.

1970
Samantha Mulder eltöri az egyik kulcscsontját 7 éves korában.

1973
Az Ádám és Éva klónok pszichózisa gyilkossá teszi őket. Egy újabb Éva szökik meg, Éva 8. A korábban megszökött Éva 7 Sally Kendrick néven beiratkozik egy főiskolára, miközben a kormány megsemmisíti a Litchfield-kísérlet aktáit. 

Előkerül egy régi fénykép, amelyen egy bezárt bánya belseje látszik, folyosóin több százezer amerikai állampolgár személyes adatait tároló dossziékkal. A fotón látható William Mulder, Victor Klemperer, a Cigarettázó Férfi és az Ápolt-körmű Férfi is. Erre az adatbázisra a hibridizációs program megkezdése előtt volt szükség.

1973. október 13.
A kormány rájön, hogy a Roswell mellett lezuhant UFO földönkívüli faja a Föld kolonizálását tervezi, amely együtt járna az emberek kipusztításával. A "Projekt" vagyis a Szindikátus, tárgyalásokat kezd az idegenekkel és haladékot kap az emberek kipusztítására addig, amíg sikerül létrehozniuk egy ember-idegen hibridet és kidolgozzák a Fekete Olaj elterjesztésének módszerét. Ez azonban csak egy csel, a Szindikátus időt akar nyerni, amíg megtalálja a Fekete Olaj ellenszerét, hogy amikor a kipusztítás elkezdődik, tudjanak védekezni. 

Az idegenek a Szindikátus rendelkezésére bocsátanak egy földönkívüli embriót, hogy legyen idegen DNS a hibridizációs programhoz. Az idegenek biztosítékot kérnek a Szindikátustól - minden tagnak át kell adnia egy szeretett családtagját túszként. Ugyancsak kikötik, hogy a Szindikátus tagjai és családjaik, maguk is hibriddé kell váljanak, mielőtt a kolonizáció megkezdődik. 

Ahogy telik az idő, és az ellenszert nem találják, a Szindikátus egyes tagjai úgy vélik, jobb lenne, ha az emberek elfogadnák, hogy rabszolgák legyenek az idegenek elnyomása alatt, semmint a földönkívüliek elpusztítsák őket. Mások továbbra is ragaszkodnak az eredeti tervhez, hogy ellenszegüljenek a Kolonistáknak.

(Nem teljesen egyértelmű, hogy az idegenek miért mennek bele ebbe a kivárásba, illetve hogy miért kell nekik a hibrid lény.)

1973. november
Bill Mulder elmondja feleségének, hogy át kell adniuk Samanthát az idegeneknek. Az asszony tiltakozik, de Bill hajthatatlan, hiszen a parancsot legfelülről kapta. Teena kapcsolata ezután megromlik férjével és később el is válnak.

Későbbi bizonyítékok arra utalnak, hogy eredetileg Fox-ot kellett volna átadni, de Bill nyilván megváltoztatta ezt, mivel tudta, fia egyszer jó szövetséges lesz a Kolonisták és a Szindikátus ellen.

1973. november 23.
Eltűnik Samantha Mulder és Cassandra Spender, a Cigarettázó Férfi felesége. 

Samantha az April-légitámaszpontra kerül elrablása után, ahol a Cigarettázó Férfival és családjával él, köztük Jeffrey Spenderrel. Samanthán kísérleteket végeznek, amelyeket nagyon utál és meg akar szökni. Cassandra Spender is visszatér az idegenektől, de időről-időre elviszik kísérletekre.

1975
A szovjetek által "megteremtett" klónok érkeznek az Egyesült Államokba és beépülnek az egészségügyi intézményekbe, hogy háború esetén szabotálni tudják az ellátást. 

1977
Cassandra Spender csatlakozik egy UFO-csoporthoz.

1979. október 23.
Samantha Mulder megszökik a Spender-házból. A 14 éves kislányra a rendőrség talál rá és kórházba viszi. Később megjelennek a Szindikátus emberei, hogy elvigyék, de üresen találják az ágyát. 

1982
Duanne Barry FBI ügynök fejlövést kap és habár túléli, mentális problémák lépnek fel nála. Később úgy hiszi, többször és folyamatosan elrabolják a földönkívüliek.

1985
Sally kendrick (Éva 7) elkezd dolgozni a Luther Központban, ahol mesterséges megtermékenyítéssel foglalkoznak. Klónozza saját magát és két gyermektelen házaspárnak adja a "gyerekeket". Később elbocsátják állásából és nyoma veszik. A két klón Cindy Reardon és Tina Simmons.

1986
Fox Mulder csatlakozik az FBI-hoz.

Megszületik Gibson Praise.

1987
Deep Throat szerint egy iskoláscsoportot megfertőztek idegen DNS-ekkel.

1989 május
Megalakul a Magányos Harcosok triója.

1989. június 16.
Mulder felkeres egy pszichológust, aki hipnotizálja és így visszaemlékszik Samantha elrablására.

1990-es évek
A szovjetek Tunguzka közelében ráakadnak kövekre, amelyek tartalmazzák a Fekete Olajat és elkezdenek kísérletezni vele. Ők a Fekete Rák nevet adják neki. A Szindikátus is információt szerez erről és mindent elkövet, hogy szerezzen ezekből a kövekből.

A szovjet kormány elküldi Alex Krycek-et az Államokba, hogy épüljön be a Szindikátusba. Arról nem tudnak, hogy Krycek kettős ügynök, valójában a Szindikátusnak dolgozik.

1990
Dana Scully csatlakozik az FBI-hoz.

1991
Mulder elfogja John Lee Roche-t, a sorozatgyilkost, és ezzel elismerést vív ki az FBI-nál. Ekkor hall először az X-aktákról.

Ugyanebben az időben a Szindikátusnak sikerül létrehoznia a hibridet. Hat halálos beteg emberen hajtják végre a genetikai beavatkozást. Az illetők emberfeletti erőre tesznek szert, képesek a víz alatt lélegezni és zöld, savszerűen maró, vérük lesz.

1991 december
Mulder megkapja az X-aktákat és első lépésként megnyitja húga eltűnésének aktáját.

1991. december 24.
Egy UFO zuhan le a nyugat-virginiai Dogway mellett. Egy súlyosan sérült idegent találnak a fedélzetén, akit Deep Throat emberei vesznek felügyelet alá. A vele dolgozó tudósok maszkot viselnek, mert az idegen vére mérgező gázt termel. Ugyancsak viselik a maszkot, hogy elkerüljék a Fekete Olajjal való megfertőződést, ha a földönkívüliben lenne egy ilyen parazita. Deep Throat végez az idegennel, mivel az a parancs, hogy nem lehet élő földönkívüli egyetlen ország birtokában sem.

1992 február
Mulder X-aktákon végzett tevékenysége felkelti a Szindikátus figyelmét. Le akarják állítani, de nem szeretnének mártírt csinálni belőle, ezért először akadályozni kezdik a munkáját azzal, hogy információkat tartanak vissza előle.

Ugyanebben az időben egy UFO-kutató szervezet, a NICAP, is felfigyel Mulder munkájára.

1992. március 7.
(A sebhelyek című epizód.) Dana Scully, két év FBI munka után, Fox Mulder partnere lesz az X-aktákban. Feladata, hogy tudományos alapossággal vizsgálja meg Fox nyomozási eredményeit és próbálja meg megcáfolni az összeesküvésről és paranormális dolgokról alkotott hipotéziseit. Mulder gyanakszik erre és kezdetben bizalmatlan társával.

1992 ősze
(A támaszpont című epizód.) Deep Throat először lép kapcsolatba Mulderrel és figyelmezteti, hogy hagyjon fel egy épp folyó nyomozásával, amelyet egy eltűnt vadászpilóta ügyében folytat.

1993. augusztus 26.
A csatorna című epizód.

1993. november 7.
(A jég című epizód.) Kutatók az alaszkai Icy Point mellett rálelnek arra a jégbefagyott meteorra, amelyben a féregszerű lény rejtőzik.

1993
A világűr, A bukott angyal és az Évák című epizódok.

1994. január
A nemetváltók című epizód.

1994 tavasza
A földönkívüli című epizód.

1994. május 8.
A lombik című epizód.

1994. július 7.
A kicsi zöld emberkék című epizód.

1994. augusztus 7.
A Duane Barry és a Fel a csillagokba című epizódok.

1994. november 2.
Scully vérében idegen DNS-t találnak, amely azonban "alvó" állapotban van. Az orvosok szerint egyfajta biológiai jelzés a szervezetben, amely bármikor aktiválható és Dana testében elkezdődhet egy (nemkívánatos) folyamat.

1995
John Doggett csatlakozik az FBI-hoz.

1995. január-február
A Látogatók és a Végjáték című epizódok.

1995. április 9.
Az Anasazi, az Áldást hozó ének és a Gemkapocs-akció című epizódok.

1995. június
Krycek bizalmas Majestic dokumentumokat ad el a francia kormánynak arról, hogy a II. világháború alatt egy UFO zuhant le a Csendes-óceánba. A franciák meg akarják szerezni az űrhajó nukleáris fegyverzetét.

1995. augusztus
A Cigarettázó Férfi, félve a nyilvánosságtól, megszervezi, hogy a Talapus teherhajó emelje ki a Csendes-óceánba zuhant UFO-t, még a franciák előtt. A fedélzeten talált idegenek boncolását végző japán orvoscsoportot brutális meggyilkolják. Az eseményekről készült videofelvételt egy UFO-kutató megszerzi és árulni kezdi.

1995. október
A Vonat, a Félemberek és a Piper Maru epizódok.

1995. november
Az Apokrif iratok és a Látogatók című epizódok.

1995. december
Krycek-et kiszabadítja egy terrorista-csoport a silóból, ahová a Cigarettás bezárta.

1996
A Leányka, kelj fel és a Minden meghal című epizódok.

1996. november 12.
Az Egy erős dohányos emlékei című epizód.

1996. november 23.
A Tunguzka és a Tunguzka 2. című epizódok.

1997. január
A Chupachabra című epizód.

1997. február 23.
Az eltűnt idő és A tó titka című epizódok.

1997. április 27.
A kör bezárul című epizód.

1997. október
A Getszenámé-kert, a Redux és a Redux 2. című epizódok.

1997. november
Scully megtudja, hogy nem lehet gyermeke, mert terméketlen.

1997. december 21.
A Karácsonyi ének és az Emily című epizódok.

1998. február
Scully felkeres egy nőgyógyász specialistát a Zeus Genetics-nél. Ott azt ígérik, az ő módszerükkel talán sikerülhet megtermékenyíteni Dana-t. Scully Mulder-t kéri fel apának, hogy az ő spermájával végezzék el a mesterséges megtermékenyítést. A beavatkozás azonban sikertelen, Dana nem lesz terhes. Azt azonban egyikük sem tudja, hogy a Zeus Genetics titokban azzal foglalkozik, hogy földönkívüli embriókat ültessenek be a hozzájuk forduló asszonyokba.

1998. február-március
Az X-páciens és a Vörös és fekete című epizódok.

1998. május
A Vége című epizód.

1998. augusztus
Az X-akták mozifilm.

1998. szeptember
A Kezdet című epizód.

1998. november
Az Álomvilág és az álomvilág 2. című epizódok.

1999. január
Az S.R. 819 című epizód.

1999. február
A Két apa és az Egy fiú című epizódok.

1999. tavasza
A Hazafutás című epizód.

1999. szeptember-október
Az élet eredete, a Hatodik kipusztulás és a Végzetes szerelem című epizódok.

1999. október
Egy Kobra fedőnevű tudós levelezni kezd Scully-val és titkos információkat ígér neki minden betegség ellenszeréről.

Mulder megtudja, hogy gyógyíthatatlan agy-betegsége van, de nem szól senkinek sem.

2000. tavasza
Az Egy barát című epizód.

2000. május 7.
Mulder titokban elmegy egy pennsylvaniai városkába, ahol az az indián legenda tartja magát, hogy él ott egy "sámán", aki bármilyen betegséget meg tud "enni". Fox azt reméli, az ő agy-problémáján is segíteni tud a teremtmény, de aztán meglátva a torz és szenvedő lényt, inkább nem vállalja a rituálét.

2000. június
A Rekviem és Az ellopott lelkek 1-2. című epizódok.

2001. február
A Lélekevő című epizód.

2001. február
A Körforgás, az Ez nem lehet igaz és a Élőholtak című epizódok.

2001. május
A Három szó és a Jönnek című epizódok.

2001. május vége
A Lényeg és a Létezés című epizódok.

2002. január 7.
A Ne bízz senkiben című epizód.

2002. kora tavasza
A Származás és a Gondviselés című epizódok.

2002. tavasz
A William című epizód.

2002. május
Az igazság című epizód.

2012. december 22.
A földönkívüli invázió kezdete a Föld ellen, ahogy azt Mulder megtudta.

A maja és a hüllőszerű lényeket istenítő azték kalendáriumok vége - a világvége.